A művészet szeretete már gyerekként beleivódott, európai látókörű főnemesi családja révén. A főúri világhoz szorosan hozzátartoztak a lovaspólók és a lóversenyek is, melyeken a festő már gyerekkorától, családjával részt vett, maga is kiskorától lovagolt.  Apai nagyanyjának édestestvére, Batthyány Elemér a Magyar Lovaregylet elnöke, aki kitűnő eredményeket tudhatott magának Európa legnevezetesebb lovas pályáin, a magyar lóversenyzés legismertebb alakja volt.

A Batthyány család sokat utazott, így a fiatal gróf több híres európai múzeumban is járt, mely élmények még jobban a művészet felé navigálták. Érettségi után Vaszary János lett a magántanára és 20 éves koráig a budapesti Képzőművészeti Főiskola növendéke volt. Szülei kérésére jogi tanulmányokat is folytatott, de hamar a festészet győzedelmeskedett és Pest után a legjobb nemzetközi művészeti akadémiákon tanult. Münchenben Angelo Jank tanította, majd a párizsi Julian Akadémiát látogatta, később Firenze és Nápoly következett. Hazatérve a 27 éves művész, 114 képpel szerepelt az Ernst Múzeumban megtartott első gyűjteményes kiállításán, melyből 11 festmény a lóversenyek pazar témáját dolgozta fel. A kiállítás felülmúlhatatlan sikert aratott, a kritikusok és a gyűjtők is elismerték páratlan tehetségét, virtuozitását, kitűnő dekoratív érzékét.

Bálint Aladár így ír a Nyugatban 1914. februárjában:
„Batthyány Gyula gróf egyszerre mintegy százhúsz képpel, rajzzal mutatkozott be az Ernst-múzeum termeiben. Míg más apródonként, hosszú készülődéssel, fáradságos nekibuzdulással hárítja el a nagy nyilvánosság felé vezető út akadályait, ő egy regényhős lendületével a dolgok kellős közepébe kerül, egy mozdulattal kiontja gazdag fantáziájának, álomlátásának kincseit. Tegnap még nem tudhattuk, él-e, kicsoda, hova készül? Ma már életének titkos szegletébe tekinthetünk, példátlan termékenysége valósággal kötelez bennünket arra, hogy végigkísérjük azon az úton, amelyet végigálmodott.”